A sikerdíjas keresőoptimalizálás lényege, hogy az ügyfél csak akkor fizet a SEO szolgáltatásokért, ha sikerül megvalósítani valamilyen előre meghatározott célt. Legnagyobb előnye, hogy az ígéretek szerint egyáltalán nem kockázatos. Valóban így van? Ennek járunk most utána!
Ezt jelenti a sikerdíjas keresőoptimalizálás
A konstrukció minden esetben szerződésen alapszik, amelyben meghatározásra kerül, hogy milyen feltételek esetén kell fizetni a keresőoptimalizálással foglalkozó ügynökségnek vagy szakembernek. A cél természetesen mindkét fél esetében az, hogy az ügyfél oldala előrébb kerüljön a kereső találatai között, de a megállapodások sokszor konkrét helyezésekben fogalmazódnak meg.
A szerződést általában egy évre kötik, és a keresőoptimalizálás minden területére, így az on-page, az off-page és a technikai SEO-ra is kiterjednek a szolgáltatások. Magában foglalja tehát a kulcsszókutatást, a linképítést, a keresőoptimalizált szövegírást, a versenytárs elemzést és a SEO auditot is.
A sikerdíjas keresőoptimalizálás előnyei…
A megoldás legnagyobb előnye a kockázatok minimálisra csökkentése, hiszen csak abban az esetben kell fizetned, ha a megbízott hozza a szerződésben meghatározott eredményeket. Az elért sikereket folyamatosan nyomon követheted, bizonyos időközönként pedig kimutatást is kapsz a kulcsszavak aktuális helyezéséről. Előnye továbbá, hogy a díjfizetés több részletben, havidíjas elszámolás alapján történik, így nem szükséges egyszerre nagyobb összeget kiadni.
A találati lista élére jutni hosszú és kitartó munka eredménye, amely szakértelmet kíván. A sikerdíjas keresőoptimalizálás hatékonyságát számos szoftver segíti, amelyek beszerzése azonban nem olcsó mulatság. Sem ezekért, sem pedig a szaktudásáért nem kell külön fizetned abban az esetben, ha a sikerdíjas keresőoptimalizálást választod.
…és hátrányai
Amikor a megbízott oldalán sántít a dolog
Az ígéretek ellenére talán mégis rejthet magában némi kockázatot a sikerdíjas keresőoptimalizálás. Az azonnali, gyors eredményekre épít, ám a SEO hosszú távon hozhat tartós eredményeket. A nagy sietség pedig sokszor a minőség rovására megy. Még ha sikerül is hozni a megbeszélt eredményeket, azok nem lesznek hosszú távúak. Egy idő után lassanként romlani kezdenek majd az eredmények, de továbbra is fizetni kell mindaddig, amíg szól a szerződést.
Másrészt az ügynökségek arra építenek, hogy a megrendelő nincsen tisztában a keresőoptimalizálással kapcsolatos tudnivalókkal. Ezért számos trükkel élnek. Gyakori például, hogy 4-6 szavas, ún. long tail kulcsszavakat határoznak meg, amelyekre valójában senki nem keres rá, mégis az első találatok közé repíti az oldalt. Gyakorlati haszna azonban nincsen az ilyen kulcsszavaknak, mert vásárlókat és látogatókat nem hoz.
A másik gyakran alkalmazott megoldás a márkanév alkalmazása. Ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a long tail kulcsszavakkal. Szinte lehetetlen velük nem az élre törni, ám a lehető legritkább esetben keres rájuk bárki is.
A megbízó sem hibátlan
A sikerdíjas keresőoptimalizálás sikeressége is két félen múlik, így a megbízó is lehet ludas a dologban. A keresőoptimalizálás nem csak az ügynökségen múlik, a honlap üzemeltetőjének is akad vele feladata. Alapvető például, hogy a tulajdonos végrehajtsa a SEO szakemberek által kért módosításokat, publikálja a cikkeket stb. Az együttműködés minden esetben a bizalmon épül, ennek érdekében pedig mindkét félnek tennie kell.
Gyakori jelenség, hogy a megbízók túl sokat várnak el, a kockázatot azonban egyáltalán nem vállalják. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a keresőoptimalizálás csupán egy bizonyos mértékig lehet hatásos, a cég működéséért és az üzleti döntésekért a tulajdonos felel. A profittal pedig kizárólag ő rendelkezik.
A megbízók a SEO-n akarnak spórolni, ezért veszik igénybe a sikerdíjas keresőoptimalizálás szolgáltatást. Ez azonban hibás hozzáállás és üzletileg értelmetlen is. Nem beszélve arról az esetről, amikor az ügyfél nem tud fizetni vagy nem akar hivatkozva arra, hogy az ügynökség nem tartotta be az ígéreteit.
Így szerződj, hogy ne járj pórul!
A sikerdíjas keresőoptimalizálás mellett és ellen is számos érv szól, azonban, ha jól csinálod, win-win helyzetet hozható létre mindkét fél részére.
Ezekre érdemes figyelned a szerződéskötés előtt és közben:
- Ne a sikerdíjas keresőoptimalizálástól várd, hogy ismertté tegye a cégedet! A bevételeiden ugyan javíthatsz a segítségével, de a működést nem fogja megváltoztatni.
- A szerződést alaposan tekintsd át! Ne menj bele olyan megállapodás aláírásába, amely nem kellően rugalmas és nem szolgálja üzleti céljaid elérését. Jó, ha van lehetőséged a kulcsszavak módosítására és nem túl hosszú távú a szerződés.
- Mindig végezz haszon-ráfordítás elemzést!
- Tisztában kell lenned vele, hogy neked is lesznek feladataid. Sőt, legyen gyanús, ha azt ígérik a sikerdíjas keresőoptimalizálás keretében, hogy neked semmi teendőd nem lesz!
- Próbáld meg minél inkább a kezeidben tartani az irányítást (például a kulcsszavak meghatározása terén)!
Együttműködés egy SEO mentorral: bizalmon alapuló kapcsolat
Azt már tudod, hogy a sikerdíjas keresőoptimalizálás gyakran arra épít, hogy a megrendelő nincsen tisztában a SEO sajátosságaival. Ezért lényegében bármit elhisz, és bármit el lehet neki adni. Ez azonban senki szemszögéből sem túl előnyös megközelítés.
A jól működő keresőoptimalizálás alapja a bizalom mellett a közös tanulás, fejlődés. A tapasztalatok szerint azok az együttműködések a legsikeresebbek, amelyekben az ügyfél és a szakember osztoznak a kockázatokban, a felelősségben és a sikerben is. Egy SEO mentor segít jobban megérteni a keresőoptimalizálás működését, megtanítja a SEO alapjait és végigkísér egy úton, amelynek a végén Te magad is képes leszel keresőoptimalizálni a saját oldaladat. A munkát szoftverekkel is támogatja, garantálva ezzel a biztos sikert. Egy SEO mentor saját weboldaladat felhasználva oktat, hívja fel figyelmedet a hibáidra, megspórolva ezzel neked egy csomó időt.
A díjnyertes keresőoptimalizálás bár vonzóan hangzik, nem minden esetben teremt valóban nyertes helyzetet. Mielőtt döntesz, tekintsd át a keresőoptimalizálási ügynökség, a havidíjas keresőoptimalizálás és a SEO mentor mellett és ellen szóló érveket, majd ennek fényében hozz megalapozott döntést.